Múzeumok Őszi Fesztiválja

Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

Idén is nagy sikerrel zajlott a Múzeumtól múzeumig – vonattal című rendezvény, melyet az Atomenergetikai Múzeummal közösen rendeztünk meg szeptember 30-án.

Több, mint 200 látogató kereste fel múzeumunkat a vonatozás előtt, s míg a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, addig a felnőtt látogatók bemutató tárlatvezetéseken keresztül ismerhették meg a Paksi Metszet című új állandó kiállítás egységeit. Mindeközben pedig teával és pogácsával kínáltuk vendégeinket a gyönyörű őszi időben, mely tökéletes volt a majd’ negyedórás vonatútra. A Duna-part megállóból több mint 400-an szálltak fel a különvonatra, s érkeztek meg az Atomenergetikai Múzeum elé, ahol élőzenével és üdítővel várták az érdeklődőket. Az épületben fizikai kísérleteket mutattak be, s kézműves foglalkozásokon vehettek részt a látogatók, a majd egy frissen sült langalló után felszálltak a vonatra, ami visszahozta őket a városba.

Találkozzunk a 2017-ben is a Múzeumok Őszi Fesztiválján!