Tárgy gyarapodás a karantén alatt

Tárgy gyarapodás a karantén alatt, Paksi Hírnök, 2020. június 19. 15. o. szerző: Kövi-Ónodi Gyöngyi

„A világjárvány és a hozzá kapcsolódó intézkedések kizökkentették hétköznapjainkat a szokásos kerékvágásból. A rutinból való kilépés sok nehézséget okoz, sokszor alapjaitól kell újraépíteni a mindennapokat, új lehetőségeket kell keresni, vissza kell nyúlni régi ismeretekhez, felfedezni eddig rejtőzködő képességeinket.

A Paksi Városi Múzeum feladatának tartja, hogy dokumentálja ezeket a változásokat, rögzítse az egyéni élmények közt megbúvó közös sajátosságokat, összegyűjtse és megőrizze azokat a tárgyakat, dokumentumokat, amelyek által értelmezhetjük jelenünket, és lehetőséget adunk az utánunk jövőknek, hogy megénekeljék korunk történetét.” – Írtuk gyűjtőkampányunk felhívásában.

A mai cikk témájaként azokat a digitális „tárgyakat” választottam, amelyek a gyűjtés során kerültek hozzánk. A gyűjteményünk gyarapodása nem lett számottevő és a pandémiás helyzetet megörökítő helyi korrajz kialakításához egyelőre nem is túlságosan reprezentatív, de mégis változatos képet mutat. Elsőként egy beszámolót kaptunk arról, hogy egy család élete hogyan zajlik a kijárási korlátozás idején, majd egy, a járványhelyzet ihletésére született helytörténeti tanulmány, később versek érkeztek. Hangfelvételeket rögzítettünk, melyek a változatlanul munkába járók szemszögét mutatják. Mindegyik fontos forrás lehet egy későbbi társadalomnéprajzi kutatás számára.

Természetesen gyűjtésünk kiterjedt a történeti jellegű dokumentumokra, helyi rendeletekre, felhívásokra, tájékoztatókra, interneten megjelenő közlésekre is. Ezek segíthetnek a majdani kutatóknak a pontos háttérkép megrajzolásában.

Kaptunk fotókat az otthon végzett és a kültéri munka körülményeiről, bevásárlásról, a hiányzó kenyér miatt készült első kiflisütésről, süteményekről. Felvételeket a Facebookon teljesített kihívásokról, alkotásokról, termékekről, amelyek létrejöttüket a helyzetnek köszönhetik. Minden fotó, még ha első látásra egy hétköznapi helyzetet ábrázol is, a mellé írt néhány sortól kordokumentummá válik. Megmutatja, milyen volt otthon tanulni, dolgozni, kilépni a házból, egyedül ünnepelni, másképp érettségizni, ráhangolódni az új helyzetre.

Érdekes sajátosság, hogy a kijárási korlátozás alatt legnagyobb figyelmet kapó ötletekről – mint például az esti tapsolás szokása, vagy a frontvonalban dolgozóknak kifejezett hála jeleként az ablakba tett szívek – egyáltalán nem érkezett kép. A különleges helyzetekről – mint például az érettségi, vagy egy esküvő – is kevés történet érkezett.

A gyűjtést a hiányzó részletekre nagyobb figyelmet fordítva tovább folytatjuk, és kilépve a digitális térből, kézzel fogható tárgyakkal is kiegészítjük.