Római katonai övek

Római katonai övek, Paksi Hírnök, 2020. március 20. 20. o. szerző: Szabó Antal

Katonai övek Lussoniumban

Az emberi társadalmakkal foglalkozó kutatók számára már régóta ismert tény, hogy egyes csoportok nagymértékben és különböző módokon képesek az összetartozás érzését létrehozni a tagok számára, ezzel hatni a csoporton belüli egyénekre. Az összetartozás jele lehet többek között a közös öltözködés is. Ez az elmélet nem csak a mai (nép)csoportokra érvényes, hanem megmutatkozott már a római világban is. A legjobb példa erre talán a toga, a hagyományos római öltözet, amelynek viselése kizárólag a római polgár szimbóluma és előjoga, s amely így demonstrálja mindenki számára a római polgárokhoz való tartozást is.

A római szokásjogban a katonákat a civilektől elsősorban a fegyver és a páncél viselése különböztette meg. A civilek ugyanis csupán bizonytalanul definiált esetekben viselhettek fegyvert, például utazás alatt, vagy vadászat alkalmával. Bármilyen nyilvánvaló is ez a megkülönböztetési módszer, nem minden esetben működött, hiszen Róma városában például senki sem viselhetett fegyvert és páncélt, se civil se katona. Márpedig a katonaság egyértelműaz az a csoport, amelynek tagjai szeretik a kívülállók számára is jelezni megkülönböztetett helyzetüket. Ha azonban nem viselt fegyvert, mi különböztette meg a katonát a civilektől? A római katona századokon átívelő általános viselete a tunica (alsóruha) és a köpeny, egy szandál vagy cipő valamint az öv. Ezek közül a tunica és a köpeny nem kifejezetten katonai viselet volt, sőt, a legújabb kutatások szerint ez inkább a civilek öltözködésének volt fontosabb eleme, mint a katonákénak. Igy csupán a szögekkel kivert lábbeli és az öv, melyeket egyértelműen a katonai viselet részeként azonosíthatunk – természetesen akkor, ha nem viselnek páncélt. A szandál azonban kevésbé feltűnő, ennél láthatóbb és jelentősebb viseleti tárgy az öv, amely így lassan a közös öltözködés szimbóluma lett a katonák számára. Ez tűnik ki Juvenalis 16. szatírájából is, (a költő a katonák felruházkodásánál kiemeli a tényt: páncélt öltve és övet csatolva), mely a páncél mellett az öv fontosságát hangsúlyozza a római katona számára.

Az öv kétségkívül kardot tartó szerepe miatt nyerte el ezt a kiemelkedő státuszt. A kard a római katona fő fegyvere volt, elvesztése különösen megbecstelenítette egykori viselőjét.

Az öv jelentőségét az is mutatja, hogy egy megadás vagy a hadseregből való becstelen elbocsátás után szokás volt az öv végleges elvétele a katonától. Egy másik példa, amely mutatja az öv jelentőségét, mint a “katona” jelképét, olyan késő antik keresztény katonák szimbolikus cselekedetei, akik úgy utasították vissza a hadseregben való további szolgálatot, hogy nyilvánosan lecsatolták az övüket.

Egyes kutatók szerint a katonai viselet presztízse és befolyása a 4. században már olyan magas volt, hogy a katonai vagy veterán (leszerelt katona) státusz és a hozzá kapcsolódó előjogok és kiváltságok bitorlása széles körben elterjedt. Procopius, az ókori történetíró számol be például arról az esetről, hogy amikor Justinianus császár alatt ellenőrizték a katonákat, azoktól akik túlságosan alkalmatlanok vagy túl öregek voltak a szolgálatra, övüket elvették.

A Városi Múzeum kiállításában lévő övcsatok és szíjvégek többsége a 4. századból származik, de speciális formájuk ezek esetében is jól mutatja a katonai felhasználást.