A kenyérsütés eszközei

A kenyérsütés eszközei, Paksi Hírnök, 2020. augusztus 28. 13. o., szerző: Kövi-Ónodi Gyöngy

A kenyér fogyasztásának nagyságrendje a magyar társadalom táplálkozásában a 17. századtól kezdve a maihoz hasonló. A magas, erjesztett kenyér készítése a 14. század derekán kezdett elterjedni a parasztság körében, az erjesztett kenyér fogyasztása a kenyérgabonák termelésére alkalmas tájakon a 16. századra lett mindennapos. A középkor óta elsősorban a búza és a rozs a kenyérgabona.

A kenyér házi sütése a 20. század derekáig általános volt a paraszti háztartásokban és gyakori volt a kisvárosi polgárság, értelmiség körében is. A kenyérsütés teljes egészében női munka volt.

Egyszerre jellemzően egy teli kemencényi kenyeret sütöttek. Erre általában egy-, három hetenként került sor. A kenyérsütés teljes folyamata 15-16 órát igényelt. Délután áztatták meg az erjesztőanyagot, szitálták a lisztet – amíg a malombéli mechanikus szitálás nem vált általánossá, a malomból hozott egységes őrleményt otthon kellett kézi szitálással szétválasztani korpára, kenyérlisztre és finomabb lisztre, később a szitálás már csak a liszt levegővel való telítését szolgálta – este kovászoltak. Hajnali két-három órakor kezdtek dagasztani. Míg a tészta érett, befűtötték a kemencét. Öt óra körül vetették be a kenyereket, és a hétórai harangszóra készen kiszedték.

A kenyér készítésének ismerete Pakson is sokáig a nők alap tudástárához tartozott. A házi kemencék eltűnése után is még hosszú ideig otthon dagasztották a kenyér tésztáját, majd pékhez vitték süttetni.

A sütőipar térnyerése miatt már nem használt kellékeket sokáig nagy becsben tartva őrizték, hogy kéznél legyenek, ha esetleg ismét szükség lesz rájuk. Idővel a padlások, kamrák, tárolók mélyére száműzték őket, vagy egyik-másik eszköz új funkciót kapott, másodlagos használata éltette tovább.

A múzeum gyűjteményébe bekerült eszközök közül mutatunk be néhányat:

A hosszúkás sütőteknőt, dagasztóteknőt egy darab keményfából vájták ki. Ebben történt a kovászolás, a dagasztás, a tészta érlelése. A család 1-3 hétre való kenyértésztája fér el benne.

A kovászfát a kovász és a tészta érlelése idejére keresztben a sütőteknőre helyezték, hogy megakadályozza, hogy a tészta a teknőt borító sütőabroszba belekeljen.

A kelesztőedény hosszúkás, ovális, fonott kosár. Formája a kenyérével áll összhangban. A hosszúkás forma az ipari sütés elterjedésével vált gyakoribbá, korábban a kerek forma volt jellemző, melyből egyből a sütőlapátra borították a megkelt tésztát. Kerek szakajtó is található a gyűjteményben.

A sütőlapát a megformált nyers tészta kemencébe vetésére szolgált. Fából készült, a fejet és a nyelet egy darab fából faragták. A gyűjteményben található olyan darab is, amelyen a kettőt külön készítették el, majd összeerősítették. A fej, mint a bemutatott darabon is, legtöbbször kerek, ovális, ritkábban szögletes formájú. A nyél hossza 2,5 m körüli.

A kenyereket a kamrában, a padláson, vagy a pincében tárolták. A megszegett kenyér helye a lakószobában a mély asztalfiókban volt. Az Alföldön kerek kenyérkosarat használtak, amely a sarokpad sarkában állt.

A kenyér kiemelkedő keresztény szimbólum, és térségünkben évszázadokon át a legfontosabb étel. Készítését, kezelését, szerepét számos hiedelem is körülvette, a kenyérsütés minden mozzanatához előírások, tilalmak, mágikus eljárások társultak.